HTML

2010. augusztus 20-27.

Az ózdi Hétes telepen, mélyszegénységben élő roma gyerekeknek immár 4. éve tartanak alkotótábort önkéntes civilek. Ez a blog a tábor életét örökíti meg a gyerekek szemszögéből.

A médiaképzés a tavalyi táborban indult, a 2009-es blogot itt olvashatja el.

Az önkénteseknek a tábor ideje alatt nem lesz idejük a moderálásra, ezért ebben a blogban nem lehet kommentelni, ha kérdése, véleménye van, írjon erre a címre: hetes09@gmail.com.

Archívum

2010.08.22. 12:37 barb

Egy őstehetség lett az első a táncversenyen

Bari László, az L. L Junior Tánciskola koreográfusa, Soma, énekesnő, Salgó Ella, balettáncos, Pókos Ilona cigánytáncos voltak a tegnapi táncverseny zsűrijének a tagjai. Mindenki két percet táncolhatott, 1-5-ig lehetett pontozni. Gyöngyi néninél kellett jelentkezni a táncra, és ő felírta annak az együttesnek a nevét is, amire szerettek volna táncolni (például L. L. Junior, Dögös Robi, Dombóváriak együttes) a jelentkezők. Az első táncosoknak még többet kellett volna gyakorolniuk - mondta nekik Soma. A másodiknak színpadra álló Joliék 12 pontot kaptak a zsűritől. Huszonnyolcan iratkoztak fel, de abból nem mindenki lépett színpadra.

Bari László azt tanácsolta a táncosoknak, "hogy ne nagy arccal táncoljanak, hanem kis arccal és jobban". A Mike elsőnek kapott 5 pontot a táncosok között. A zsűri igazságosan pontozott, mindig mondtak jó véleményt a fellépőkről. Voltak olyanok, akik a táncban cserben hagyták egymást, nem együtt táncoltak, hanem külön-külön, nem néztek egymás szemébe, a zsűrinek táncoltak és nem maguknak. Volt két kislány, akik közül a 9 éves Fatimának a Soma azt mondta, "hogy ő egy őstehetség, és ha ezt a táncot tovább tanulja, akkor profi lehet belőle". Soma elcsodálkozott, amikor az egyik 9 éves kislány befejezte a táncát, hogy "hogy lehet valaki ilyen szexi". Volt olyan is, hogy a zsűri vagy a közönség visszahívta a színpadra azokat a táncosokat, akik nagyon jók voltak. A rendőrök is belátogattak Hétesbe, hogy minden rendben van-e a "fesztiválon", de csak kb. tíz percig voltak, aztán elmentek.

Az eredményhirdetés előtt az összes fellépő felment még egyszer a színpadra táncolni. A zsűri az első díjat Fatimának és Lizának adta, a nyereményük egy Barbie baba volt. Három második helyezett volt: - Mike és Patrik (labdát kaptak), - Sziszi és Marci (ékszereket és bort kaptak), - Szabina és Zsolt (torták kaptak). A harmadik díjat is hárman kapták: - Istvánka és Dzseni (filcet, füzetet, ékszereket kaptak), - Renáta és Dalma (ajándékcsomag), - Miklós (labda). Az ünnepélyes díjátadó ma délelőtt volt az Alkotóházban.

Scooby Doo, 13 éves

komment

süti beállítások módosítása