HTML

2010. augusztus 20-27.

Az ózdi Hétes telepen, mélyszegénységben élő roma gyerekeknek immár 4. éve tartanak alkotótábort önkéntes civilek. Ez a blog a tábor életét örökíti meg a gyerekek szemszögéből.

A médiaképzés a tavalyi táborban indult, a 2009-es blogot itt olvashatja el.

Az önkénteseknek a tábor ideje alatt nem lesz idejük a moderálásra, ezért ebben a blogban nem lehet kommentelni, ha kérdése, véleménye van, írjon erre a címre: hetes09@gmail.com.

Archívum

2010.08.25. 11:52 barb

Dobozdíszítés és polófestés

A Kultúra és Világteremtő csoport ma ketté vált. Az egyik csoportban dobozt készítettünk, a másikban polókat festettünk. Felmentem az imaterembe és leültem a földre, volt ott egy nagy nejlon, azon pedig festékek és fehér polók. Festettünk szivaccsal és ecsettel a polókra mintákat, amiket akartunk. A csoportvezetők Ági és Boros Sári néni voltak. Velem együtt Dzseni, István, Liza, Hamis, Márió és Junior festett. A polókra szivaccsal és ecsettel mintákat festettünk zöld, sárga, piros és kék színekkel, például autókat, kockákat, virágokat és figurákat. Néhányan rárták, hogy B13, a bűnös negyed című film miatt, ami nekünk nagyon tetszett. Amikor már mindenki kész lett a festéssel, egy kötélre kellett rakni a polókat. Kb. fél óra kell, hogy megszáradjanak a polók, és akkor felvehetjük és hazavihetjük.

Szili, 11 éves

A másik csoportban a dobozokra szalvétákat kellett ragasztani. Meg kellett várni, hogy megszáradjanak a dobozok, a száradás ideje kb. tíz perc volt. Volt mindenféle mintájú szalvéta, és azt ketté kellett szedni, hogy rá lehessen ragasztani a kartondobozra. Ennek a szalvétatechnikának a neve dekupázs. Volt például kakas, párduc, télapó, hajó, zebra, macska, ló, házikó, malac, kutya mintájú szalvéta is. A csoportvezetők Papp Sári és Nóra néni voltak. Én olyan dobozt csináltam, amin volt kakasminta, tettem rá párducot meg zebrát is. A dobozt felfűzöm cérnára, és a cérnát felakasztom a csillárra, és akkor majd forogni fog a szép, díszes doboz.

Scooby Doo, 13 éves

komment

süti beállítások módosítása